Mostanában túl sokat használtam ingyen a mosdójukat, meg a parkjukat, szóval "jöttem nekik" eggyel.
Úgy alakult, hogy ma több órát kellett várnom, mert a kocsit javították, nem is tudták pontosan megmondani, mikor végeznek vele. Ahelyett, hogy valami rettenet plázában sétálgattam volna órákig, inkább elmentem múzeumba. Egyedül. Azt hiszem, ez volt az első ilyen életemben.
A történelmi dolgokhoz való kötődésemről annyi, hogy 5. osztályban a római és egyiptomi kultúra által megrészegülve kijelentettem, hogy régész leszek. Esetleg történész. Bele is véstem a német könyvembe: Historikerin! Ezután rögtön egy évvel már tök más tervem volt: tanár!!! Tanár akartam lenni. Mindig olyan tanár, aki épp a kedvenc volt. Először földrajz, majd olasz (vettem olasz tankönyvet és tanultam is vadul) majd később magyar. Ez tartott egészen soká, érettségi évében a jelentkezési lapok leadásáig. Amikor is az életem gazdasági vonalra terelődött, amit nem bánok, de ki tudja... :)
Szóval történelem. Piroska néni után nem voltak jó töritanáraim. Talán a Török János, de az meg folyton "vízlépcsősnek" hívott és halálra szekált mert nem voltam elég szegedi őméltóságának.
Ezek után különösebb érdeklődést nem mutattam a történelem iránt. A memóriám jó volt, az évszámok könnyen megragadtak (most is tele a fejem egy csomó, feleslegessel, mint 768-814 de el sem mondom, mi volt akkor, mert annyira nem érdekes. :) )
A magyar történelem úgy-ahogy összeáll a fejemben. Két amolyan "golden era" van, amihez jobban kötődöm. Az egyik a Hunyadiak korszaka, a másik az 1900-as évek eleje-közepe. Bár ahhoz inkább irodalmi szempontból. A 2. világháború és az azutáni dolgok kicsit homályosak.
Fura dolog ez nekem, én már az omladozó, megkopott, repedezett szocializmusba születtem. Ahol Lenin meg Sztálin szobrát már leszarták a galambok, a Vörös Csillag mozin csálén állt a sarló meg a kalapács.
Ahol az orosz-tanulás, a Lenin körút meg a műszálas iskolaköpeny, kisdobos nyakkendő csak emlék. Én már egy másik világhoz kötődöm jobban, bár a szemem előtt változott meg az egész.
Inkább a modern dolgok foglalkoztatnak. Alapvetően high-tech-mániás lennék. Mármint minden kütyü érdekel, meg igen is fontos, hogy mi van benne, nem (csak) a "hogynézki". Viszont az élet többi részén be kell látnom, hogy végtelenül konzervatív vagyok. Eleve olyan környezetbe születtem. Antik bútorok, régi könyvek, 100-150 éves holmik, ugyanennyi idős, öreg, romos ház. Nekem ez nem történelem, hanem a valóság.
Szóval így vágtam neki a múzeumozásnak. Őszintén meg kell mondjam, a különböző köcsögök nézegetése nem köt le. A különféle korok ékszereit, fegyvereit, használati tárgyait kis mennyiségben tudom fogyasztani, de a 260. bizbasz ami a ló fülében volt csüngve vala, kiveri a biztosítékot.
Amik érdekesek voltak (nekem) azok a szövetek, ruhák és egyéb anyagok, amik középkori templomokból, sírokból kerültek ki. Elképesztő, mennyire szép állapotban voltak. Sok esetben 800-900 éves holmik. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy 1000 év múlva majd az én Mango farmerdzsekimet fogja valaki csodálni.
Volt ott vagy ezer meg sok kupa, kehely...stb. Ezek mind keresztény rituálékhoz, miséztetéshez voltak köthetőek. Ebben egy dolog volt kétségbeejtő, hogy mennyire nem érdekelnek, mert ez egy misén most is pont ugyanígy néz ki. Persze itt el lehet gondolkodni a történelmi egyházak fenntarthatóságán, vagy megújulási lehetőségein...
Amiket még nagyon szerettem, azok a 16-17. századi csodás famunkák voltak. Elképesztő érzés ott állni mondjuk egy fantasztikus ülőpadsor előtt. Szívesen élnék egy olyan korban, ahol a dolgok értékét nem az szabja meg, milyen márkajelzés van rajta, hanem, hogy miből van és mennyi munka van benne.
Viszonylag sokat időztem a szabadságharc és a reformkor emlékei között, pedig nem tartoznak a kedvenceim közé. Hátborzongató volt látni egy szabadságharcos fegyvert, a Lánchíd ünnepélyes munkálat-megkezdésekor használt dísz-vakolókanalat, Széchenyi tollát, Kossuth tintatartóját, Batthyányi íróasztalát, vagy épp Petőfi kokárdáját, ami tényleg fordított színű és ezért hordjuk az olaszok kokárdáját a mellünkön azóta.
Utoljára 4.-es koromban voltam itt. Általános 4. 1994. Teljesen pozitív élmény volt, ha nem is megyek ezután minden héten, a következő alkalomra biztos nem várok 20 évet. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése